Akina élete: A harc

Már korán felkeltem,mert ez az utolsó napom,hogy beilleszkedjek,és igazodni akartam a rendhez.Holnaptól indul a kemény kiképzés,amitől már kicsit ideges vagyok.Ahogy kisétáltam a folyosóra,mintha dobótőrök fémes csattanását hallottam volna.Az udvar felé sétáltam és ott láttam meg: Deidara és Hidan harcoltak.Figyeltem az arckifejezésüket,hogy csak heccből vagy tényleg vérremenő harcot folytattak-e.Az arcukon harag látszódott,szóval akkor vérremenő harc volt.Sosem voltak jóban,de nem gondoltam volna,hogy élet-halál harcot vívnak egyszer.Ki akartam rohanni,hogy leállítsam őket,amikor valaki megfogta a vállam:Kisame volt az.

-Tudom,hogy le kéne állítani őket,de akkor csak még hevesebb lenne a harc.Ki kell várnunk ameddig valamelyikük feladja vagy abbahagyja.

Hirtelen elöntött a kétségbeesés és a düh.Idegesen néztem rá Kisaméra.

-Ők most nem egyszerű harcot vívnak! Látszik rajtuk,hogy komolyan gondolják! Le kell állítani őket,most!

Láttam Kisamén,hogy aggódik,de nem tudtam tétlenül nézni,ahogy Deidara vagy Hidan megsebesül.Otthagytam Kisamét és kirohantam leállítani a két verekedő ,,fiút".Hidan pont előhúzta háromágú kaszját,Deidara pedig egy nagyhalom robbanó bombát vett elő,amikor odaértem.

-Elég volt! Álljatok le!

Egyikük se hallott meg.Még csak észre sem vettek.Ekkor valaki kilépett a házból és kinyújtotta a karjait,így elkapta Hidant és Deidarát.Kakuzu volt az.Megfogta őket,és lazán elhajította őket.Visszahúzta a karjait majd rájuk üvöltött:

-Ti is csak bajt okoztok! Nem látjátok hogy más is van itt?! Ahelyett hogy verekednétek,inkább törődnétek az újjal!-Majd beviharzott a házba.

Én továbbra is elkerekdett szemmel figyeltem őket és csak pislogtam.

Hirtelen éreztem,hogy elkezd könnyezni a szemem.Hidan a fejét vakarta,és csöndesen káromkodott,Deidara viszont rámnézett.Amikor meglátta,hogy elkezdek sírni,feltápászkodott,és odament hozzám.

-Annyira sajnálom Akina,un.Én csak....

Nem akartam végighallgatni.Elfutottam,de még visszakiabáltam neki:

-Aggódtam érted te idióta!

Deidara egyhelyben állt és engem bámult.Én se értettem,miért mondtam ezt.Nem akartam megbántani.A folyosón keresztül szaladtam majd be a szobámba.Szerencsére Sasori se volt ott,így egyedül lehettem.Ráültem az ágyra,fejemet a lábaimra hajtottam és sírtam.Nem érdekelt,hogy ki jön be,csak az,hogy az az illető ne Deidara legyen.Reméltem,hogy nem bántottam meg nagyon,de úgy fájt,hogy csak úgy neki áll harcolni Hidannal.

Amikor végre lenyugodtam,odasétáltam Deidara ágyához,és belebújtam.Kicsit agyagszagú volt,de legalább az övé.És ott aludtam el.Nem hallottam,hogy valaki lassan benyit az ajtón.Deidara volt az.Ránézett az ágyára,és meglátta,hogy én ott fekszem.Odalépett az ágy mellé,leguggolt,és megfogta a kezem.Lassan kinyitottam a szemem és ránéztem:Ő is visszanézett rám.Szomorú volt a tekintete,én mégis elmosolyodtam,de csak egy pillanatra.Utána odasúgtam neki:

-Ne haragudj hogy idiótának hívtalak.Csak aggódtam érted.Meg is halhattál volna!

Deidara elszégyellte magát és lenézett.Még szorosabban fogta a kezem.

-Tudom....ne haragudj,un.Csak....Hidan letámadott,hogy adjalak neki.....De nem tettem,un.Sose tudnálak oda adni senkinek se,un.

Ránéztem,majd felültem az ágyon és átöleltem Deidarát.

-Deidara....kérhetek tőled valamit?

-Bármit,un.

-Holnap segítenél a kiképzésemen? Kicsit ideges vagyok hogy nem fog menni.

Deidara mosolygott majd homlokon csókolt.

-Sikerülni fog,un.Hiszek benned.

Egy darabig ölelkezve maradtunk,majd elmentünk a többiekhez ebédelni.Hidant nem láttam sehol,de jobb is volt.Odaültem Deidara mellé,mert ott biztonságban éreztem magam Hidantól.Az ebéd végeztével kimentem a teraszra és leültem a padra.Élveztem a napsütést és a madarak csiripelését.Boldog voltam,hogy valaki tényleg érez irántam valamit.És már nem is izgultam a kiképzés miatt.Mert Deidara ott lesz és segít nekem.